A simontornyai vár szerepe a történelem során

Salamonfia Simon alországbíró Kun László uralkodása idején 1277-ben tornyot építtetett a településen, és később a város Simonról és a toronyról kapta a nevét „Simontornya”.

Simon fiúörökös nélkül halt meg, így a vár I. Károly királyra szállt, aki 1324-ben Henchfia János mesternek adományozta. Az ő halála után fia, Miklós örökölte a birtokot.

Miklós végrendeletében Lackfi István erdélyi vajdára és fiaira hagyta a várat.

A Lackfiak a középkori Magyarország legnagyobb jelentőségű családjai közé tartoztak, továbbfejlesztették a kastélyt, az átalakítás után a vár a Nagy Lajos-kori Magyarország egyik legjelentősebb birtokközpontjává vált.

1397-től a vár tulajdonlásáért hosszabb ideig tartó pereskedés indult, míg végül 1426 körül a Garai család birtokába került, és 1482-ig maradt az övék. Amikor az utolsó Garai (Jób) fiú nélkül halt meg, a vár a királyra szállt, aki feleségének, Beatrix királynénak adományozta.

Az 1500-as évek elején Gergellaki Buzlay Mózes Mátyás király diplomatája és a Jagellók főudvarmestere szerezte meg Simontornyát. A vár ekkor élte fényko-rát. Buzlay Mózes már fiatalon megfordult Európa több fejedelmi udvarában, így alkalma volt megismerkedni a kor reneszánsz udvari kultúrájával, és ennek a szellemében nagy igényességgel építtette fel a maga reneszánsz várkastélyát.

Buzlay halála után özvegye, Podmaniczky Anna örökölte a várat, majd Zápolya János egyik híve kapta meg adományul. Az ő birtoklásának az 1545-ben bekövetkezett török megszállás vetett véget.

Simontornyát a török 150 éven át folyamatosan birtokolta.

A török hódoltság után 1702 és 1704 között nagyszabású átalakításokkal a vár reneszánsz állapotát teljesen megváltoztatták, és erődítménnyé építették át.

Az így megerősített vár a Rákóczi-szabadságharc küzdelmeinek egyik fontos támaszpontja volt. Több évi ellenállás után 1709 augusztusában az osztrákok nehéz ostrom után elfoglalták, és a védőit kivégezték, illetve bebörtönözték.

1717-ig osztrák, majd olasz csapatok tartották megszállva. Ekkor a vár, katonai jellege megszűnt és új tulajdonosa a Styrum Limburg család vette birtokába.

1764-ben kastélyt építtettek a templom mellett, a várkastélyból kiköltöztek, és uradalmi magtárnak használták.

A Styrum Limburg család kihalása után Simontornya egy időre az Esterházyak birtokába került, majd 1821-1860-as évekig a bécsi eredetű Sina bankárcsaládé lett, akiktől a gróf Wimpffen család örökölte.

Az 1930-as években a zirci apátság vette meg, s bérbe adta a Simontornyai Bőrgyárnak. A várból bőrgyári raktár és a mellé épített félnyeregtetős toldalék épületekből szükséglakás lett.

A vár helyreállítása 1964-ben megkezdődött és 1975-ben fejeződött be, azóta látogatható.

A Sió árterületének ingoványai között, a mocsaras síkság és a dél felől felnyúló dombok találkozásánál a XIII. század 70-es éveiben keletkezett a Dél-Dunántúl egyik legfontosabb erőssége, a simontornyai vár. Nevét a Döröcske nemzetségbeli Salamon fia Simon alországbíró után kapta, aki az első várat építtette ezen a helyen. Ez a vár a mai várudvar körül négyszögben húzódó falakkal volt körülvéve, s a keleti oldal mentén a ma is álló palotából és az ehhez északkeleten csatlakozó toronyból állott. Az egykori torony: a névadó Simon-tornya ma már nem létezik, csupán a pincében láthatók közel 2 méter vastag alapfalai.

Első írásbeli említése 1324-ből származik, abban az oklevélben, amellyel I. Károly Hench budai várnagynak adományozza „castrum seu Turrym siue possessionem Symonthurnya vocatum”. A XIV. sz. második felében a Lackfi család tulajdonába kerül. Lackfi István erdélyi vajda és leszármazottai fél évszázadon át birtokolják és tovább építik, alakítják a várat. Utánuk a Kanizsaiak szerzik meg, akikkel 1424-ben Ozorai Pipo elcseréli a sárvári várért és ezen felül 1500 forintért. Néhány évvel később Ozorai Pipo halála után a Garai család vásárolja meg, és az övék marad 1482-ig. Ebben az időben történik a vár további bővítése, ami Farkas László budai bíró nevéhez fűződik. Garai László nádor egy 1448. évi oklevél tanúsága szerint zálogba adta neki a várat, s amikor évek múltán visszaváltotta, 400 aranyforintot fizetett neki „pro edifycys nouis et reformacione rupturarum et defectuum eiusdem Castri…”, azaz új építkezésekért és a vár sérüléseinek kijavításáért. Ekkor épült a vár külső védőöve, amely szabálytalan gyűrű alakban vette körül a korai vár négyszög alaprajzú épületét, pártázatos gyilokfolyosóval koronázott, támpilléres falakkal. A vár körül húzódó külső körítőfalak maradványai bár nagyon lepusztult állapotban, de ma is láthatók. A Garai család kihalta után a vár egy időre a királyi családra száll s Mátyás halála után az özvegy Beatrix királyné birtoka lesz egészen 1500 –ig, amikor Beatrix elhagyja Magyarországot..

Ekkor került a vár Gergellaki Buzlay Mózes tulajdonába, aki Ulászló udvarában királyi főajtónálló és művelt diplomata s a középkori várból az itáliai renaissence ízlést követő, előkelő főúri székhelyet alakít. A Buzlay-féle átépítéssel éri el a vár fénykorát. A fennmaradt építészeti részletek tanúsága szerint az építkezést a budai királyi építkezések mestereivel végezteti 1508-ban. A középkori falakat a déli oldalon áttörik és itt építik fel alapjaitól a kaputorony, öregtorony és lépcsőház új tömbjét. Az ehhez csatlakozóan megmaradó régi palotaszárnyat átalakítják, még egy emeletet húznak rá és udvari oldalán teljes hosszában végigfutó oszlopos, árkádos loggiát emelnek eléje. Az északi szárnyon várkápolna épül, még a későgótika szerkezeteivel és formáival, melynek megtalált részletei a siklósi várkápolnával mutatnak rokonságot. Az egész épületet rendkívül finom renaissance faragványokkal ékes ajtók, kandallók, címerek stb., díszítették, amelyek a Jagelló-kori renaissance építészet legmagasabb színvonaláról tanúskodnak.

Buzlay Mózes halála után nem sokára török kézre kerül a nagy gonddal kiépített várkastély, hogy közel másfél századon át a simontornyai szandzsákság székhelye és a bég palotája legyen. 1686-ban sértetlen állapotban foglalja vissza Bádeni Lajos s 1702-ben a király gróf Styrum Lymburg családnak adományozza. Egyidejűleg azonban előkészületeket kezdenek a Rákóczi-féle szabadságharc ellen és a haditanács rendeletére a várat megerősítik. Az erődítési munkálatok során teljesen kiforgatják eredeti szépségéből, a renaissance lakótoronyból ágyútorony lesz, ablakait lőrésekké alakítják át, a kandallóit, loggiáját szétbontják és a finom faragványokból meszet égetnek. A megerősített vár már 1704-ben kuruc kézre kerül, majd Vak Bottyán dunántúli hadjáratának egyik fontos támaszpontja lesz. A kaputorony alatti „demléc”-ben őrizték az áruló Bezerédjt kivégzéséig. A több súlyos ostromot kiállt erősség Rákóczi szabadságharcának bukása után elveszti jelentőségét.

Új birtokosai: a Styrum Lymburg grófok kisebb átalakításokkal még a XVIII. század közepéig lakják, de ekkor új kastélyt építenek a községben s ettől fogva magtárrá átépítve csak gazdasági célokra használják. Mindinkább lerombolva és elhanyagolva, nagyjából ebben az állapotban marad korunkra.

Az Országos Műemléki Felügyelőség és Tolna megye Tanácsa 1964-1974 között középkori és renaissance maradványainak felkutatásával, a korszerű műemlékvédelem módszereivel helyreállította és a fejlődő nagyközség kulturális életének szolgálatába állította.

A vár ma az évszázados feltöltések alól kiszabadítva emelkedik ki az egykori várárok helyén kialakított gyepsávból. A lerombolt külső védőfalak maradványai veszik körül, melyeket a helyreállítás során helyenként kisebb felfalazásokkal egészítettek ki. A kiegészítéseket mindenütt a régitől eltérő, vékony piros téglából készült falazatok különböztetik meg. A lépcsőház melletti DK-i sarkon a megtalált maradványokból egy rövid szakaszon rekonstruálták a védőfalak eredeti alakját a pártázatos gyilokfolyosóval. A vár egykori épületeiből a déli oldalon a kaputorony, öregtorony és a lépcsőház tömbje, a keleti oldalon pedig az egykori palotaszárny helyreállítva ma is áll. A teljesen elpusztult északi szárny maradványai fölé modern védőépület épült. Az északi homlokzat képéből ma csak az egykori emeleti zárterkély hatalmas konzoljai láthatók, melyeket a várárokba zuhanva találtak meg és eredeti helyükre helyeztek vissza.

A várudvarra a kaputorony földszinti őrszobáján keresztül jutunk, melynek boltozatát terrakotta vállkonzolok díszítik. Az őrszoba egyszerű kandallóját a megtalált töredékekből rekonstruálták. Az udvar keleti oldalán emelkedik az egykor teljes hosszában végighúzódó renaissance loggia egy szakasza, amely szintén a helyreállítás eredménye. Ez a részlet nem csak a vár egykori magas építészeti színvonaláról tanúskodik, hanem képet ad azokról a teljesen elpusztult árkádos homlokzatokról is, amelyek Mátyás budai palotáját, a budanyéki királyi nyaralót, a siklósi, esztergomi stb. várakat díszítették a renaissance korban.

A palotaszárny földszinti termeiben állandó kiállítás mutatja be a vár történetét. Az északi szárny védőépületében az egykori lovagterem maradványai láthatók. Itt van elhelyezve a kőtár és a helyreállítás menetét szemléltető kiállítás. A kaputorony emeleti szobája őrzi a vár legszebb kandallóját, amely egyedülálló a mai Magyarországon. Ilyen toszkánai eredetű renaissance kandallók álltak a budai és nyéki királyi palotákban és több más főúri várkastélyban.

A palotaszárny első emeleti helyisége a renaissance korban három különálló részre tagolódott, ma azonban egyetlen nagy terem, melyet renaissance keresztablakok világítanak meg. A terem közepe táján kissé alacsonyabban, a középkori szinten feltárt és helyreállított egyik gótikus ikerablakot láthatjuk. Két oldalán a kőpadok is megmaradtak. Itt kapott helyet a „Nemesi ősgalériák Tolna megyében” című állandó kiállítás. A megyei múzeum tulajdonát képező képzőművészeti gyűjtemény nagy részét a főnemesi, köznemesi családi galériák, XVIII-XIX. századi arcképei alkotják. Az öregtorony második emeleti termét szintén egy helyreállított kandalló díszíti, melynek késő gótikus ízlésű keretköveit a XVIII. században szétbontották és a terem déli ablakának lőréssé való átalakításához falazóanyagként használták fel. Az öregtorony harmadik emelete a XVIII. századi erődítések alkalmával épült rá, eredetileg a gyulai és nagyvázsonyi várak tornyaihoz hasonló, lapos tetős, pártázatos kialakítású volt.

Megközelíthető:

Budapestről gyorsvonattal a pécsi vonalon. Autóval a 61-es úton közelíthető meg, vagy Dunaföldvár felől, akár az M7-es autópályáról Székesfehérvárnál leágazó úton Cecén át.

Nyitvatartás: 

Április 1 és szeptember 30 között:
Keddtől vasárnapig 10-13-ig és 14-17 óráig. Hétfőn zárva.

Október 1 és március 30 között:
Keddtől szombatig: 10-16-ig. Vasárnap és hétfőn zárva.

Belépőjegy: 

Felnőtt 500.-Ft, Gyermek és nyugdíjas 300.-Ft